A baj nem jár egyedül

(Az állatok világnapja alkalmából)

Hát „az élet nem egy habos torta,” mondta nyár végén Pindur cica Cirminek, aki éppen álmosan gondolkodott azon, hogy „aludni, vagy nem aludni.”

Pindur: - Emlékszel, milyen örömmel és kalandvággyal jöttünk le a gazdikkal a szigetre. Tele voltunk optimizmussal, csak a szépre és jóra gondoltunk, nem is sejtettük, hogy nem csak napos oldal van, hanem árnyékos is. Minden esetre a kezdés jó volt, mert a „három testőr” cica megjelent és ki is tartottak mellettünk. Gondtalanul élveztük ezt a nagy szabadságot, piszok jó érzés volt négy-öt gazdátlan telket bejárni, egereket hozni a gazdinak. Hát, hogy élve tettem a lába elé,…istenem, az egér is állat, üsse agyon Ő, ha nem akarja látni. Mindig mosolygok magamban, mikor egérrel a számban nyávogva jövök, a gazdi rohan a papucsért és olyan egérhajkurászásba kezd, hogy még a vendég „macsekok” is mosolyognak. Hát volt olyan eset, hogy az egér volt az ügyesebb. Na és a fára mászás? Tudom, te általában majd mindig leestél. Hát igen, a szobacicák már csak ilyenek. Jól van, nem kel mindjárt mellre szívni, a gazdi is mindig azt mondja, hogy „te életed végéig babás maradsz.” Emlékszel, hogy a három gavallért, hogy kifiguráztuk, kielemeztük tulajdonságukat.

Itt van Kormi, a szigorú tekintetével, (állítólag itt született gazdik telkén) nyugodt komor járásával, tiszteletet parancsoló megjelenésével…hát nem éppen a viccelődés kategóriába tartozik, de tart is tőle minden macska, nem beszélve a rágcsálókról.

Tapi? Hát az egy külön szám. Nyugodtan elmehetne a cirkuszba bohócnak, ahogy a földön forogva produkálja magát, pofiját mancsába temeti és úgy „sunyít” a gazdik felé, hogy hátha ezért a produkcióért leesik egy kis „manna.” „Nem azért a húsz fillérért,” de ha kell, de a keménységért ő sem megy a szomszédba.

Matyi… egyem a szívét, a gentleman, aki csak akkor lép be az ajtón, ha a gazdi megsimogatja, (képes lenne egy hétig is egy helyben állni) evés előtt is kér „simít” és a nyugalma „haláli.” Sokszor már engem is idegesít. Tény, hogy amerre le lehet feküdni, ott ő megtalálható, szeme olyan, mint a kínai cicáké, örökké hunyorog, vagy éppen állva alszik. A balhét nem kedveli. Igaz, hogy tavasszal „ramatyul” nézett ki, jól meg volt tépázva. Hja kérem, a hölgyekért a lovagi tornát meg kell vívni. De tudod mit, megérdemli, ne csajozzon, maradjon a fenekén nyugodtan. Hát nem elég neki beérni azzal, hogy minket láthat.

De azt a napot sosem felejtem el, amikor fülem mögött valami iszonyatos éles fájdalom jelentkezett. Nem vagyok egy „pipogya” fráter, de ez letaglózott, olyannyira, hogy még veled sem „kommunikáltam.” A dolog akkor kezdett komolyra fordulni, amikor egy lúdtojásnyi daganat jelent meg, egyik napról a másikra. Gazdik részéről volt is nagy riadalom, de én is be voltam tojva, hiszen már a gubbasztáson kívül semmit nem csináltam.

Nem nagyon emlékszem a történtekre, (a fájdalommal voltam elfoglalva) csak arra emlékszem, hogy autóval nagyon sokat mentünk (állítólag 60 km-t) az állatkórházba. Ott kaptam egy „szurit” és állítólag felvágták a daganatot, gazdik valami tályogról beszéltek. Lényeg a lényeg, estére, részeg módjára közlekedtem, de az éles fájdalom megszűnt. Hát nem azt mondom, hogy szépségem gyönyörködtető volt,(a gazdik mindig szánalmasan néztek rám) de „púp” nélkül csodaszép az élet. Egy hónapig mutogattam a sebemet, mire szép lassan begyógyult, hát a szőr egy kissé várat magára.

Hát, hogy aztán nehogy véletlenül is örömmámorban ússzam, az egyik telken (egerészés közben) kaptam a hátsó lábamra egy légpuskalövést, amitől egy hétig járni nem tudtam, úgy, hogy erről ennyit.

Tudod, hogy az én esetem semmi a tiédhez képest. Cirmikém, „rád is rád járt a rúd.”

Emlékszem, hogy már pár napja helyeden feküdtél, (mélyeket aludtál) mindenki azt hitte, hogy ebben a melegben nincs kedved kimenni, inkább bent hűsölsz a szobában. A helyzetet akkor kezdték a gazdik komolyra venni, mikor pár nap „pihenés” után fel akartál állni, de nem tudtál. A két hátsó lábad meg volt merevedve, mintha lebénultál volna. Felpúposítva hátadat, dülöngélve jutottál el az egyetlen lépcső magasságig, amin leestél. Na és a szőröd, így még nem láttalak. Eltűnt a szép selymes színe és gubancos lett. Hirtelen senki nem tudta mi történt veled. Hogy ne legyen egyszerű a helyzet, a gazdi kocsiját feltörték és az egész indító szerkezetet tönkre, tették, úgyhogy volt itt esemény bőven, de térjünk vissza hozzád. Gazdi addig „buzerálta” a kocsit, míg beindította. Irány veled is az állatkórház, (ott a kocsit nem merte leállítani, örült, hogy egyáltalán elindult.) Azt állapították meg, hogy valami „gyilkos” vírus támadott meg (pedig minden évben megkapjuk a kombinált védőoltást.) Kaptál egy erős injekciót, de otthon sajnos az állapotod nem javult, sőt rosszabbodott. Elbújtál a gazdi ágya alá, semmit nem ettél, nem ittál, csak erőtlenül feküdtél és a „szagod” is jelezte, hogy itt már nagy baj van. Természetesen a kocsi totál „bekrepált,” úgy hogy nagy nehezen sikerült egy közelben lévő állatorvost felhívni, aki kijött, de csak a túlsó partra. Oda vittek át, szúnyograj kíséretében (gazdasszony kabátja alá dugott) közben szemerkélt az eső, egyszóval „rohadt” egy helyzet volt. Megkaptad a második „szurit” is (hogy szoktál félni tőle) és vártuk a fejleményeket. Hát nemhogy javult volna az állapotod, az ágy alatti jelenet véglegessé alakult. Néha próbáltak a gazdik „erőszakkal” etetni, itatni, de sikertelennek bizonyult. Egyedül az antibiotikumot tudták beléd erőltetni. Hát az állapotod? Szörnyű volt. Csont soványra lefogyva, szétesett szőrzet, rendkívül bűzös testszag, szóval a gazdik teljesen kétségbe estek. A gazdi ölbe kivitt a kertbe, a kedvenc helyedre, hogyha el kell búcsúzni tőled, még egyszer láthasd, (bizony már mindenre felkészültek.)

Lekérted magad a földre és a napon gubbasztva feküdtél. Kis idő múlva (a gazdik a kertet művelték) a gazdi kétségbeesetten kérdezte,”hol a Cirmi?” Úgy eltűntél, mint akit a föld nyelt el. Hiába kerestek az ismert helyeken, a gazdi minden szomszédhoz bemászott, eltűntél. Közben este lett, ment a lámpás keresés, de nem adtál élet jelt magadról. Aztán ekkor jött a ráadás. Dörgés, villámlás közepette elkezdett zuhogni az eső, de úgy mintha dézsából öntötték volna. A gazdik abban bíztak, hogy ennek hatására valahogy haza térsz, hiszen te már legkisebb széltől is robogtál befelé.

Hát nem így történt. Nem jelentkeztél, az éjszaka teljes aggodalommal telt el (én sem bírtam nyugodtan aludni.), Vivike, a gazdik unokája egész éjjel zokogott és a gazdik már ott tartottak, hogy ha nem is „élve”, de legalább megtaláljanak, hogy tisztességgel eltemessenek.

Másnap újra teljes erőbedobással keresésedre indultak, én is mentem, úgy hívtalak nyávogva, ahogy a torkomon kifért. Egyszer csak Vivike elkiabálja magát, „ott van, ott ül,” és tényleg ott ültél az egyik ház udvarán, de mintha nem tudnád magadról, mert semmire nem reagáltál. A gazdi egy pillanat alatt úgy mászott át a kerítésen, hogy én is megirigyelhetném és ölbe kapva futott és adta át a kerítésen a gazdasszonynak.

Mivel már egy hatodik napja nem ettél, nem ittál, (és most sem) azonnal értesítve lett az orvos, aki egy óra múlva újra a parton volt és csak annyit tudott mondani, hogy most bead még egy erősebb injekciót, ha nem javulna, vissza kell vinni az állatkórházba (jó, jó de mivel?)

Két nap telt el, te az ágy alatt gubbasztva, én teljesen magam alatt. A harmadik éjszaka arra lettem figyelmes, hogy az ágy alól „lefetyelve” iszod a vizet, (a gazdik is hallották) „Ez az Cirmi, igyál… igyál” hallottam a gazdik hangját és láttam azt a reményteli boldogságot, ami arcukról sugárzott, hát azt nem lehet elmondani. Megtört a jég ittál, ittál,

és csak ittál. Másnap már beleszagoltál kedvenc ételedbe és estére már bele is kóstoltál. Nem kell mondani, hogy kezdetét vette a bizakodás. Pár napi izgalom után, (kevés evés, sok ivás) előjöttél, és tétova léptekkel indultál el a kertbe a szokásos helyedre a „dolgodat” elvégezni.

Cirmikém, hát jól ránk ijesztettél, (tudom, nem tehetsz róla) de te nem is tudod, milyen nagy örömöt szereztél mindannyiunknak a felépüléseddel. Az már csak „hab a tortán”, hogy a gazdi névnapján egy egérrel jelentél meg (pedig még csak pár napja gyógyultál meg.) Annyit hallottam még, hogy a gazdik örömmel újságolták telefonon az orvosnak a gyógyulásod hírét.

Most már azt hiszitek, hogy „minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg vagyunk elégedve.” Tulajdonképpen így is lenne, ha Matyi nem fejezné be a történetet a változatosság kedvéért a bal füle mögötti hatalmas dudorral, (megvakarta és elfertőződött) ami szintén tályogra utalt. Mielőtt orvoshoz vittük volna, kínjában karmával felszakította és kifakadt, „Summa summarum”, az ő állapota javulás szempontjából hosszadalmasnak bizonyult, mivel rendkívül mélyen helyezkedett el a seb, úgyhogy gazdik már második hónapja kezelik, de már szépen gyógyul.

Na nézd, elmentek a felhők… kisütött a nap.

Kormi, Tapi, Matyi, Cirmi! Gyertek gyorsan ide, halljátok, hogy milyen zene hallatszik a gazdiktól…

Újra itt van,

Újra itt van

A NAGY CSAPAT.